Megint egy azt-hittem-sosem-fejezem-be könyv. Több mint három évig tartott. Pedig nem rossz, csak szimplán nem kötött le, és mindig elcsábított valami más. Csak azért erőszakoltam rá magamra idén ősszel, hogy megszabaduljak plusz egy aktuális olvasmánytól, ami évek óta nyomja a vállam. Dehát a kihívás az kihívás, nemde? Tisza Kata pedig egy a Kedves kollégák közül.
A Magyar pszicho egy Erdélyből Magyarországra költözött lányról szól, aki nagyon keresi magát, halmozottan hátrányos helyzetben. Először is sehol sincs már otthon. Erdélyben ő a lány, aki feladta, és elment, Magyarországon ő az erdélyi lány. Ezenkívül nemcsak hogy túl van egy fájdalmas szakításon, de még művész is. Most mondjátok meg.
Az írónő maga is Marosvásárhelyről származik, mégsem éreztem azt, hogy érti a főszereplőjét. Néha nagyon mély és nagyon betaláló gondolatokat ír le, máskor meg olyan, mintha írt volna egy regényt csak azért, hogy valakivel kimondassa az eszméit, a gondolatait, a megítéléseit. Arról nem is beszélve, mikor a főszereplő Tisza Kata-novellát olvas, és ha jól emlékszem, még le is szólja... Na, az már too much volt nekem.
Nem tudom, a többi könyve is ilyen-e a szerzőnek, de egyelőre nem érzem a késztetést, hogy kiderítsem magamnak... Odáig még nem jutottam, hogy elolvassam a kapcsolódó interjút a Vámos-kötetben, abban reménykedem, hogy legalább az egy kicsit szimpatikusabbá teszi majd.
Értékelés: 2/5
Idézetek:
"Eszeveszettül nehéz szembenézni azzal, hogy a te érzelmi igényszinted deviáns a többségéhez képest. Az összes növényed elpusztul, mert agyonöntözöd."
"Talán jobban kellene vigyáznunk a pillanatainkra."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése