Mindig félve, de kíváncsian kezdek bele könyvekbe, amik körül nagy a felhajtás és a rajongás. De valamilyen beteges vonzalom húz azokhoz a könyvekhez, amelyek fájdalomról, szenvedésről szólnak - nem feltétlen, sőt inkább nem a fizikai értelemben, persze itt az is jelen van, mégsem az a lényeg. Úgyhogy nem gondolkoztam sokáig, mikor Mama azt mondta, válasszak egy könyvet a szülinapomra.
Mostanra jutottam odáig, hogy befejezzem és írni is tudjak róla. A Molyon gondolkodás nélkül kedvenceltem és 5 csillagoztam, lássuk, hogy miért is:
Nem úgy voltam, mint sok, később kedvenccé vált könyvemmel - például Az üvegburával vagy anno A neveletlen hercegnő naplójával -, hogy az első oldalaktól kezdve ittam a szavait és nem bírtam letenni. A végére ez az érzés annál erősebbé vált. Előtte nem nagyon olvastam utána a sztorinak és a filmet sem néztem meg. Annyit tudtam, hogy két rákos tiniről szól, és azt is sejtettem, hogy valamelyikük meg fog halni, és baromi szomorú leszek miatta, de semmi több, így tudtak meglepetések érni a történettel kapcsolatban. De tényleg több ez a könyv, mint egy keserédes szerelmes történet. Vannak érdekes gondolatmenetei az abszolút egyedi és szerethető szereplőknek, néhol olyan mondatokkal, hogy úgy éreztem, mintha valaki szorongatná a gyomromat olvasás közben.
Könnyű olvasmány a nyelvezete, a hosszúsága és az érdekessége, élvezhetősége miatt, de nehéz és fájdalmas történet. Nemcsak könnyeztem rajta, hanem frankón sírtam. Ilyet legutóbb az Utóirat: Szeretleknél éltem át, azelőtt meg már nem is emlékszem, mikor. És olyat is, hogy ezt feltétlenül el kell majd olvasnom angolul is. Úgyhogy el fogom, kíváncsi leszek, bár nem voltak komolyabb problémáim a fordítással sem. Nem kizárt, hogy magyarul is előveszem majd néhány évente.
Mindenképp ajánlom mindenkinek, szerintem kevés kivétellel bárkinek maradandó élményt nyújthat.
Ezek pedig a kedvenc idézeteim a könyvből (a spoileresek legalul, jelezve):
"Hiszem, hogy világunkban megválaszthatjuk, miként adjuk elő a szomorú történeteket (...)"
"Egyes turisták azt gondolják, hogy Amszterdam a bűn városa, holott valójában a szabadság városa. Csakhogy a szabadságban a legtöbb ember a bűnt látja."
"– Mit gondolsz, hány halott volt?
– Mámint hány kitalált ember halt meg ebben a játékfilmben? Nem elég – tréfált.
– Nem, úgy értem, összesen. Mit gondolsz, hány ember halt meg?
– Történetesen tudom a választ erre a kérdésre – felelte. – Hétmilliárd ember él, és úgy kilencvennyolc-milliárd halt meg.
– Ó – mondtam. Azt hittem, hogy mivel a lakosság száma olyan gyorsan nő, többen élnek, mint ahányan meghaltak.
– Minden élőre tizennégy halott jut – mondta. Tovább gördült lefelé a stáblista. Gondolom, hosszú ideig tartott azonosítani ennyi holttestet. A fejem még mindig Augustus vállán pihent.
– Pár éve végeztem némi kutatást – folytatta. – Azon töprengtem, lehet-e mindenkire emlékezni. Ha nagyon szervezettek lennénk és kiosztanánk minden élő emberre bizonyos számú holtat, elegen élnénk-e ahhoz, hogy minden halottra emlékezzünk?
– És?
– Tizennégy halottat mindenki meg tud jegyezni. De mi szervezetlenül gyászolunk, így egy csomóan emlékeznek Shakespeare-re, viszont senki nem emlékszik arra, akihez az ötvenötödik szonettet írta."
"Augustus és én együtt vagyunk a Valószínűtlen Teremtmények Klubjában: mi és a kacsacsőrű emlősök."
"Az a különös a házakban, hogy szinte mindig olyanok, mintha semmi sem történne bennük, noha az életünk javarészt odabent zajlik. Van ennek köze az építészethez?"
"Azt gondoltam, a felnőttség azt jelenti, hogy tudod, miben hiszel, de nem ez a tapasztalatom."
"- Szó szerint Jézus szívében vagyunk – felelte. – Azt hittem, hogy egy templom pincéjében vagyunk, de mi szó szerint Jézus szívébe kerültünk.
– Valakinek szólni kéne Jézusnak – válaszoltam. – Veszélyes lehet rákos gyerekeket tárolni a szívében."
SPOILER
"Nyolcvan százalék a túlélési arány, és ő pont a húsz százalékba kerül? Baromság. Olyan remek srác volt. Ez hülyeség. Gyűlölöm. Éppen ezért volt kiváltság őt szeretni, ugye?
Bólogattam a pólójának.
– Legalább van valami fogalmad róla, hogyan gondolok rád - mondta.
Az én öregem mindig tudja, mit mondjon."
SPOILER
"– Én sosem akarok ilyet tenni veled – ígértem.
– Ó, én sem bánnám, Hazel Grace. Kiváltság lenne, ha te törnéd össze a szívem."
