A 22-es csapdája egy olyan könyv, amit több okból sem fogok soha elfelejteni. Kezdve például azzal, hogy cca. 3 év alatt sikerült végigolvasnom... :) Ez alatt többször is nekifutottam, többször is félbehagytam vagy sokhónapos szüneteket tartottam. Pedig az első mondattól az utolsóig zseniális és nagyon szerettem.
Eleinte kicsit féltem a háborús témától, hogy nem tudok majd vele mit kezdeni, nem fog lekötni, de ezzel nem sem volt probléma. Amellett, hogy rengeteget nevettem rajta, folyamatosan csapkodtam a homlokom az emberi hülyeség, a sumákolások, a kiforgatott karakterek és a mérhetetlen demagógia miatt. Borzasztó jól klappol a történet a stílussal és a szerkesztéssel. Azt éreztem, amit minden nagyon jó könyvnél szoktam: hogy lehet ezt így összerakni, így megírni? Csak reménykedem benne, hogy egyszer ezredilyen jól sikerül valamit megfogalmaznom... mindenesetre már beszereztem tőle egy másik könyvet is, kíváncsi vagyok hogyan folytatta ez után.
A 'Great American Novel' kategóriából ez volt az első olyan olvasmányom, amit én is szívesen könyvelnék el a great novelemnek Amerika helyében. El sem tudom képzelni, mekkora meglepetést okozott ezzel a regénnyel Heller elsőkötetes szerzőként 1961-ben...
Értékelés: 5/5
Idézetek (jó sok:)):
"Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt."
"A virsli, a Brooklyn-híd. Anyuka hamuban sült pogácsája. Ez az, amiért mindenki harcol. De ki harcol a rendes emberekért?"
"– Katonák – kezdte Cargill ezredes Yossarian századában, gondosan mérlegelt szünetekkel. – Önök amerikai tisztek. Nincs a világon még egy hadsereg, amelynek a tisztjei ezt elmondhatnák magukról. Gondolkozzanak el ezen."
"Yossarian első osztályú bombázótiszt volt, akit visszaminősítettek, mert már rég nem érdekelte, hogy eltalálja-e azt a nyavalyás célt, vagy sem. Elhatározta hogy örökké fog élni, vagy belehal a próbálkozásba, és számára a bevetésnek egyetlen célja volt csak, éspedig az, hogy élve térjen vissza."
"Tudod te, mennyit tesz ki egy év, ha elmúlik? – ismételte Dunbar Clevingernek. – Ennyit. – Pattintott az ujjával. – Alig egy másodperce, hogy beléptél az egyetem kapuján, a tüdőd tele friss levegővel. Mi vagy most? Vén ember.
– Vén ember? – kérdezte Clevinger meglepetten. – Mit beszélsz?
– Vén ember.
– Nem vagyok vén ember.
– Minden egyes bevetésnél milliméterekre vagy a haláltól. Hát lehetsz ennél vénebb a te korodban? Azelőtt fél perccel léptél be a gimnáziumba. És egy kikapcsolt melltartó annyira volt tőled, mint a Paradicsomba jutás reménye. Csak egy másodperc ötödével azelőtt kölyök voltál, tízhetes vakáción, ami százezer évig tartott, és mégis túl hamar ért véget. Zapp! Ilyen gyorsan rakétáznak el. Mi a fenével, ha nem ilyesmivel akarod az időt lassítani? – Dunbar már-már dühös volt, amikor befejezte.
– Jó, lehet, hogy igazad van – ismerte el vonakodva Clevinger megadó hangon. – Lehet, hogy egy hosszú életet tényleg sok kellemetlen körülménnyel kell megtölteni, ha azt akarjuk, hogy hosszúnak látsszon. De ha így van, kinek kell?
– Nekem – mondta neki Dunbar
– Miért? – kérdezte Clevinger.
– Tudsz jobbat?"
"Vannak, akik középszerűnek születnek, vannak, akik elérik a középszerűséget, és vannak, akik nyögnek a középszerűség lármájában."
"– Csakugyan arra gondol, hogy kimegy a frontra? – kérdezte Wintergreen exőrv.
– Frontra? – Cargill ezredes visszahőkölt. – Á, dehogy, maga teljesen félreértett engem. Persze hogy nem gondoltam arra, hogy a tulajdonképpeni frontra kimenjek, mert az én képességeim főképp adminisztratív vonalon érvényesülnek. Jómagam is leginkább a különféle nézetek összehangolásában tudok jelentős sikereket elérni.
– Jómaga is leginkább abban tud jelentős sikereket elérni, hogy összehangolja a különféle nézeteket arról, hogy mekkora nagy barom..."
"Aki már meghalt, annak édes mindegy, hogy ki nyeri meg a háborút."
"A citromszínű bugyit viselő szobalány a harmincas éveit taposta, vidám volt, kövér és engedékeny, puha combjait és rengő farát citromszínű bugyiban hordta, amit akárkinek letolt, aki erre fölszólította. Nyílt, széles arca volt, és ő volt a legerkölcsösebb élő asszony a föld kerekén: mindenkinek lefeküdt, fajra, vallásra, színre vagy nemzetiségre való tekintet nélkül, nyájasan, vendéglátói gesztussal adta oda magát, nem vesztegetve fölöslegesen még azt a pillanatot sem, ami abban a pillanatban, amikor megragadták, arra kellett volna, hogy félretegye a seprűt, a rongyot vagy a portörlőt. Varázsa megközelíthetőségében gyökerezett, mint a Mount Everest, ott állt, és a férfiak, ha rájuk jött, mindig a tetejébe másztak."
"Csodálatos volt. Rájött, hogy szinte bukfenc nélkül lehet beállítani a bűnt erénynek, a rágalmat igazságnak, a tehetetlenséget önmegtartóztatásnak, a pökhendiséget alázatnak, a kizsákmányolást emberségnek, a tolvajlást becsületnek, a gyalázkodást bölcsességnek, az erőszakot hazaszeretetnek, a kegyetlenkedést igazságszolgáltatásnak. Bárki megteheti: nem kell hozzá nagy ész. Csak jellemtelenség."
"Micsoda tetves világ ez! Yossarian eltűnődött, hogy vajon mennyien nyomorognak ezen az éjszakán, még az ő virágzó hazájában is, hányan laknak putriban, hány férj részeg, hány feleséget vernek, hány gyereket szidnak, kínoznak, dobnak utcára. Hány család éhezik olyan ételre, amit nem tud megfizetni? Hány szív szakadt meg? Hány öngyilkosságot követnek el ugyanezen az éjszakán, hányan őrülnek meg? Hány svábbogár és háziúr diadalmaskodik? Hány győztes lesz vesztes, ha jobban megnézzük, hány siker bukás, hány gazdag szegény? Hány nagymenő lesz kismuki? Hány boldog befejezés boldogtalan befejezés? Hány becsületes emberből lesz hazug ember, hány bátorból gyáva, hány hűségesből áruló, hány felmagasztaltból lealjasult, hány bizalmi poszton tündöklő elöljáró adja el a lelkét a hátsó ajtónál olcsó pénzért, és hánynak nem is volt lelke soha? Hány tiszta, egyenes útból lesz piszkos, görbe útvesztő? Hány jó családból rossz család, hány jó emberből rossz ember? Ha minden összeadást és kivonást elvégzünk, nem is marad más, csak a gyerekek, Albert Einstein és talán egy vén hegedűs vagy szobrász valahol a világban."
"– Azt hiszem, szeretnék úgy élni, minta növények, mert akkor nem kellene állandóan fontos dolgokban döntenem.
– Milyen növény lenne legszívesebben, Danby?
– Uborka vagy karalábé."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése