Az elmúlt pár hónapban három verseskötetet is olvastam, ezekről az élményeimet most egy posztban foglalom össze.
@Izoldától kaptam kölcsön a könyvet, a Kedves kollégák-kihíváshoz szükséges rosszként. :D Előre figyelmeztetett, hogy az élvezhetetlen kategóriába tartozik, de mégis rászántam 2-3 napi metrózási időt, hogy átrágjam magam rajta. Nem tudok pontosabban fogalmazni róla, mint ahogy @Izolda tette: "Egyetlen pozitivumot tudok mondani: jó a címe.
Lila, rossz értelemben bölcsész, szétszabdalt összevisszaság; hangzatos, de épp ezért semmitmondó. Egy fél szóra sem emlékszem egyik versből sem… Pedig végigolvastam.
Biztos érti a szerző, amit irt, és biztos művészi meg ilyenek, de rajta kivül másnak nem hiszem, hogy értelmezhető." És muszáj hozzátennem azt is, amit csak egymás közt, szóban beszéltünk meg: a Vámos-interjút hozzáolvasva összezavarja a képet, hogy a szerző egy érdekes és szimpatikus karakter. Nem is értem. :D
A második kötet A nő meg a férfi volt Szabó T. Annától, Lackfi Jánostól és másoktól. Volt benne egy-két jó vers, de egyik sem vett le igazából a lábamról. Nem is nagyon emlékszem konkrét darabra belőle és - a sokáig halogatott posztírás hátránya - nem is tudok most még egyszer belepillantani emlékeztetőül, mert már továbbutaztattam. Egyszer érdemes elolvasni, de ez minden.
A harmadik könyvet viszont nagyon szerettem. Röhrig Gézával a nagy Saul fia-hype után nem sokkal olvastam egy Nők Lapja-interjút (én ♥ Szegő András), és rögtön borzasztó szimpatikus lett, nem mellesleg pedig érdekes embernek is tűnt. Egyértelmű volt, hogy el kell olvasnom a frissen megjelent verseskötetét. Az ember aki a cipőjében hordta a gyökereit. Már a cím is csodálatos. Felnézek azokra, akik tudnak ilyen címeket adni, mert ez nekem mindig szörnyű kihívás volt.
A beltartalom igen megosztó, ahogy a molyos értékeléseket néztem - megértem, miért. Személy szerint zseniálisnak tartom, de nem tudom cáfolni, hogy helyenként gyomorforgató, szabadszájú. Viszont ettől lesz autentikus. Ha megnézzük, honnan jött Röhrig és miket élt át, szerintem ez az a stílus, amivel a legjobban le tudja írni mindazt, ami benne van. Erről a Billy Elliot jutott eszembe, amit nemrég kétszer is megnéztem az Operában: néha borzasztóan káromkodnak benne, a gyerekek is. De szerintetek hogy beszéltek a '80-as évekbeli angol bányászsztrájk idején a melós családok sarjai? Igen, valószínűleg pont így. Visszatérve a Röhrig-kötetre: az a könyv erőssége, ami egyben a gyengesége. Nyers és helyenként fájó. És ez így van rendjén.
Idézetek a Röhrig-kötetből:
itt
gyökérrel az égnek
ültették e fát
megeredt s még
gyümölcsöt is ád
kisebb satnyább
ám aki ültette
itt mindig megáll
gyönyörködni benne
nekrológ (részlet)
'hete már hogy kifordul a számból a víz is
haldoklom' nézett rám az intenzíven
'francnak égetted a két végén'
'sötét volt' hörögte
de profundis
(részlet)
tetszhalott
ha fölriad koporsójában
s üvölt maga sem hiszi hogy hallják
hat láb vastag tömés alól üvölt
fent zümmög a béke
jól szigetel a föld
így ordít bennem is hiányod a makacs
nem érzem
nem tudom
de vagy te vagy
lángját behúzza
elnyel a sötét
nincs füstszag
a gyertyám tehát ég
ujjongok
tán elhamarkodottan
a tűz is csak tetszhalott a kanócban
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése