2016. május 15., vasárnap

Magánvégtelen

Nagyon örülök, hogy nem egyszeri alkalom volt a Moly-antológia kiadása, és a Tetovált mementó után a Magánvégtelen is megjelenhetett. Eszméletlenül becsülöm azt a sok munkát és odaadást, amivel @Ciccnyog és @virezma összerakta ezt a két kötetet, @Leoni illusztrációjáról nem is beszélve.



A második kötetnek a bemutatóján is részt vettem tavaly júniusban, ami több okból is emlékezetes maradt. A kötetben publikáló és nem publikáló molyok közül is sokakkal találkozhattam, dedikáltathattam, sőt akkor találkoztam először @Izoldáék kislányával, akivel össze is haverkodtunk egyből. :) Ezenkívül részt vettem a Molyos kitűzők árusításából és a könyvjelzők kiosztásából. Felolvasást is tartottak a könyvből, már akkor eldőlt, hogy a kedvencem @AeStől a Fejek című novella lesz - ez a kötet teljes elolvasása után is így maradt. 

Némely írás már-már unalmas volt... Márciusban fejeztem be, de most a tartalomjegyzékbe belepillantva nem is tudom mindet felidézni. Viszont elég sok erős, meghökkentő vagy épp vicces novella is helyet kapott a Magánvégtelenben, a már említett Fejeken kívül a Tedd, amit teszel!-t emelném ki. Illetve nem győzöm hangsúlyozni, Maya rajzai egészen beszippantanak, mindegyik tökéletes...

Remélem, lesz még antológia, én szeretettel várom! :)

Értékelés: 3,5/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése