Az angliai utunk a family reunionon és a hétköznapokból való kiszakadáson kívül arra is tökéletes alkalmat adott, hogy újra el tudjak mélyülni az olvasásban annyira, hogy pár nap alatt befejezzek egy könyvet. Montgomerytől A kék kastélyt odafelé úton, a repülőn kezdtem el és már Papuszéknál, betegen az ágyban fetrengve (élni tudni kell...) értem a végére.
Az ötlet a NemJAK-os lányoktól jött, az első, márciusi alkalmunkra ezt a könyvet olvastuk el (vagy igyekeztünk elolvasni...☺), hogy beszélgessünk róla. A könyvklub koncepciója az volt, hogy feel good könyveket fogunk olvasni, ezért az első cca. 50 oldal alatt egyáltalán nem értettem, miért ezt a regényt választották a csajok, de bíztam benne, hogy idővel kiderül... Szerencsére így is lett, a könyv hátralevő részét nagy százalékban végigvihogtam. Nagyon megkedveltem Valancyt, és mikor már igazán magaménak éreztem a karaktert, büszke is voltam rá, hogy ki mert állni azért, amire vágyott. És tényleg igazi feel good lett a végére. Jó szívvel ajánlom bárkinek utazásra, nyaralásra, garantáltan jól fog szórakozni. ☺
Úgy gondolom, azért Montgomery korában (a regény 1926-ban jelent meg) nem biztos, hogy olyan lelkesedéssel és humorérzékkel fogadták az olvasók Valancy történetét, mint ma. Sokan írtátok, hogy ez még jobb, mint az Anne!, ennek ellenére továbbra is nagyon-nagyon kíváncsi vagyok arra a sorozatra - csak az első kötetét olvastam valamikor nagyon kislány koromban.
Értékelés: 5/5
Idézetek:
"– A legnagyobb boldogság – szólalt meg Valancy tisztán és érthetően –, ha akkor tüsszenthetünk, amikor csak kedvünk tartja."
"Egy tál alma, a kandallóban égő tűz, és egy „jó könyv” a menny megtestesítője."
"Szeretem, ha egy férfinek többet mond a szeme, mint a szája."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése